1-napos Hernád vízitúra nulladik napi betanulással
Egynapos Hernád túrák szombatonként és vasárnapi napokon, ill. igény esetén BÁRMIKOR, tehát rendelésre hétfő és péntek között hétköznapokon is. Ha még nem vagytok "profik" a kenuban (semmi baj!) nulladik napi evezéstanulás nem a Hernádon, hanem a Hernád felé utazóban!
A Hernád csúcszuper, de nem veszélytelen. Akik még nem vízitúráztak, jöjjenek el a túra előtti napon egy tisza-tavi túránkra, vagy ha már nem vagy kezdő, csak éppen még gyorsabb sodrású vízen nem eveztetek, ugorjatok be a túra előtti délután/este egy (ingyenes) betanulásra a Tisza-tóhoz. Ennek a biztonságon kívül megvan az az előnye is, hogy a tisza-tavi szállás miatt (ha a Bp. felől jössz) megtetted időben az út nagyobb részét. Egyeztessünk! +36209342760. A lényeg. Vagy legalább gyakoroljatok, vagy hadd tanítsunk meg kenuzni és úgy gyakoroljatok a Tisza-tónál! Legyél FELKÉSZÜLT a Hernádra. A nagyon alapos bemutatóval, magyarázattal szolgáló oktatást követően - önmagában is szenzációs vízitúra-terepen - gyakoroljátok majd a kenu irányítását.
Nézz rá a képre, és lelki szemeiddel lásd magad a fotón jól látható "szlalompályán". A túravezető instrukcióival segítve jöttök végig a veszélytelen tisza-tavi útvonalon és mire vége a vízitúrának - ha a túlnyomó többségbe tartozol - ösztönössé válik a hajó irányítása. Megtanulja a vezérevezős azt a spéci mozdulatot, amit a Hernádon igencsak sokszor kell használni. A kiképzés végére a kormányos is ösztönösen teszi majd jól a dolgát. A Hernád "érdekes" részein, nem lehet majd meditálni, hogy akkor mit is jelent az a túravezetői instrukció, hogy a vezérevezős a bal oldalon behúzza a hajó orrát, a kormányos a bal oldalon eltol. A biztonság érdekében invitálunk egy nulladik napra, ha még nem kenuztatok tökéletesen irányított hajókkal gyors sodrású folyó(ko)n.
Hernád kenutúra: mintha Új-Zélandon evezgetnél (20 vagy 28 km)
Ha jöttél a nulladik napi betanulásra vagy betanulás+gyakorlásra, akkor csatlakozhatsz a Tisza-tótól induló konvojhoz. Ha szeretnél. Ugyanis mi az autóval lassan megyünk, sőt, egzotikus különcként betartjuk a KRESZ-t. Nem sértődünk meg ha a csigatempóhoz nem fűlik a fogad. Mindenesetre 10:30-kor találkozunk a Hernád partján. TÉRKÉPET és itinert is kaptok.
Olyan könnyű lesz idetalálni, mintha haza mennél. A találkozás helye a kenutúra (vég)állomása lesz, vagy Nagykinizs vagy Gesztely, attól függően, hogy 20 vagy 28 km-es túra lesz-e.
Érkezés után el tudsz menni mosdóba és azzal kezdünk, hogy logisztikázunk. Jelesül autókat hagyunk a kenutúra első napi céljában, azzal, hogy egymáshoz átülve minél kevesebb kocsival autózunk fel a vízre szállás helyére Szentistvánbaksára.
De legalább a túravezetői autó marad a célban, hogy majd legyen mivel visszavinni a sofőröket a beszállási helyen parkoló kocsikhoz.
Ismertető, szabályok, a hajók vízhez cipelése, a hajók pakolása és indulás. (Fontos! Ha nem jöttél a nulladik napra és a túravezető csak most látja meg, hogy valaki a jelentkezéskor eltúlozta a tudását, hogy a hajó nincs biztonságban, akkor nem jöhet a csapattal.
Továbbá a túradíj mellett a tréleres "extra" fuvart is ki kell fizetnie, hiszen nincs, aki a kenut levigye). De ha minden stimmel, és miért ne lenne minden szuper, akkor szebbnél szebb vidékeken evezünk. Kis túlzással, Új-Zéland, egy alpesi folyó, vagy a Sziklás-hegység csoda folyói a Hernádhoz képest labdába se rúgnak. Na jó... de érted. Ha túloztunk is, itt tényleg hihetetlen a Hernád-völgy.
Amikor az egyik pisilési, lábnyújtóztató szünetben felmászunk a magas partra fotózni, azt látod majd, mint itt a képen. De a valóság és a fotó közötti különbség ugyebár elég erős a valóság javára. Mire visszaballagunk a lent kikötött kenukhoz, "MINDENT" tudni fogsz a tátorjánról. A távolságtól függően 15 óra után vagy 16:30 körül érkezünk a célba, ahol már vannak kocsik, ill. egy autó mindenképpen, amik, vagy ami visszaveszi a sofőröket a saját autóikhoz, amiket beszálláskor Szentistvánbaksán hagytál.
Logisztika: Telekocsi rendszer
Szállás a Tisza-tónál, ha már a nulladik napon jöttök:
A sátrasoknak 2000 Ft/fő, a vendégszobát kérőknek szoba 8500 Ft-10000 Ft/fő/éjszaka, attól függően, hogy egyedül vagy ketten, ill. hárman vagytok egy vendégszobában.
Úszni tudás: kizárólag úszni tudó résztvevők jelentkezését kérjük.
Mentőmellény: A mentőmellény viselése kötelező.
Kiknek? Erre a Hernád vízitúrára a hajót magabiztosan irányító, a kenut "nagyon jól" kormányzó legénységek jelentkezését várjuk.
Mi van, ha még nem vagy gyakorlott vízitúrázó? Gyere más kenutúrá(i)nkra! A tisza-to-vizitura.hu oldalon találod a tisza-tavi, a tiszatura-vizitura.hu oldalon a tiszai, Öreg-Túr, bodrog-ártéri, Körös, Szarvasi-Holt-Körös, a szigetkozvizitura.hu oldalon a szigetközi, a gemenc-vizitura.hu oldalon a gemenci vízitúráinkat! A raba-vizitura.hu website pedig a Rába, Balaton, Krka, Lendva, Mura és Dráva túráink honlapja.
Jelentkezés Hernád-vízitúrára és a túradíj fizetése:
1. Egyeztetés
2. Jelentkezési lap kitöltés
3. Visszaigazolás
4. Díjfizetés
1. Kérjük hívj, egyeztessünk. +36209342760
Fontos a létszám, az időpont és időtartam, hogy vonattal vagy kocsival jöttök és különösen az, hogy mennyire tapasztalt vízitúrázókból áll-e társaság, lesz-e elég kormányos, szükséges-e kenuzás tanulás? Sok mindent kell tudnunk: az esetleges darázscsípés-allergiától, a vérzékenységtől és cukorbetegségtől kezdve azon keresztül, hogy kinek milyen szállásra van szüksége, odáig, hogy kinek mekkora a súlya, magassága.
2. Jelentkezési lap kitöltése és visszaküldése
A honlapon megtalálható tudnivalók, a részvételi, ill. általános szerződési feltételek elolvasása után, és azok elfogadása esetén, kérjük a jelentkezési lap kitöltését, majd a a tiszatura_vizitura@yahoo.com e-mail címre kérjük egy e-mail csatolmányaként visszaküldeni a kitöltött jelentkezési lapot.
3. A Hernád kenutúra visszaigazolása
Az elfogadott jelentkezéseket visszaigazoljuk.
4. A visszaigazolást követő 48 órán belül kérjük a vízitúra díjának utalását.
Kérjük, hogy kizárólag visszaigazolt Hernád-túra díját utaljátok.
Az utaláshoz az adatok:
Kedvezményezett: MediaComm Kft.
A számlaszám: 12001008-00106900-00100007
Az utalás során a banki közlemény rovatba kérjük a vízitúrára jelentkező számlázási címét irányítószámmal, a kenutúra időpontját (hónap, kezdőnap és utolsó nap) valamint a "Hernád kenutúrát" beírni.
Pl. 3214 Nagyréde, Gyöngyösi u. 76. 2025. augusztus 3. Hernád kenutúra
Időpontok:
- 2025. március 22. Hernád vízitúra
- 2025. március 23. Hernád vízitúra
- 2025. március 29. Hernád vízitúra
- 2025. március 30. Hernád vízitúra
- 2025. április 5. Hernád vízitúra
- 2025. április 6. Hernád vízitúra
- 2025. április 12. Hernád vízitúra
- 2025. április 13. Hernád vízitúra
- 2025. április 18. Hernád vízitúra Húsvét
- 2025. április 19. Hernád vízitúra Húsvét
- 2025. április 20. Hernád vízitúra Húsvét
- 2025. április 26. Hernád vízitúra
- 2025. április 27. Hernád vízitúra
- 2025. május 1. Hernád vízitúra
- 2025. május 2. Hernád vízitúra
- 2025. május 3. Hernád vízitúra
- 2025. május 4. Hernád vízitúra
- 2025. május 10. Hernád vízitúra
- 2025. május 11. Hernád vízitúra
- 2025. május 17. Hernád vízitúra
- 2025. május 18. Hernád vízitúra
- 2025. május 24. Hernád vízitúra
- 2025. május 25. Hernád vízitúra
- 2025. május 31. Hernád vízitúra
- 2025. június 1. Hernád vízitúra
- 2025. június 7. Hernád kenutúra, Pünkösd
- 2025. június 8. Hernád kenutúra, Pünkösd
- 2025. június 9. Hernád kenutúra, Pünkösd
- 2025. június 14. Hernád vízitúra
- 2025. június 15. Hernád vízitúra
- 2025. június 21. Hernád vízitúra
- 2025. június 22. Hernád vízitúra
- 2025. június 28. Hernád vízitúra
- 2025. június 29. Hernád vízitúra
- 2025. július 5. Hernád vízitúra
- 2025. július 6. Hernád vízitúra
- 2025. július 12. Hernád vízitúra
- 2025. július 13. Hernád vízitúra
- 2025. július 19. Hernád vízitúra
- 2025. július 20. Hernád kenutúra
- 2025. július 26. Hernád kenutúra
- 2025. július 27. Hernád kenutúra
- 2025. július 29. Hernád kenutúra
- 2025. július 29. Hernád kenutúra
- 2025. július 30. Hernád kenutúra
- 2025. július 31. Hernád kenutúra
- 2025. augusztus 1. Hernád kenutúra
- 2025. augusztus 2. Hernád kenutúra
- 2025. augusztus 3. Hernád kenutúra
- 2025. augusztus 9. Hernád kenutúra
- 2025. augusztus 10. Hernád kenutúra
- 2025. augusztus 16. Hernád kenutúra
- 2025. augusztus 17. Hernád kenutúra
- 2025. augusztus 23. Hernád kenutúra
- 2025. augusztus 24. Hernád kenutúra
- 2025. augusztus 30. Hernád kenutúra
- 2025. augusztus 31. Hernád kenutúra
- 2025. szeptember 6. Hernád kenutúra
- 2025. szeptember 7. Hernád kenutúra
- 2025. szeptember 13. Hernád kenutúra
- 2025. szeptember 14. Hernád kenutúra
- 2025. szeptember 20. Hernád kenutúra
- 2025. szeptember 21. Hernád kenutúra
- 2025. szeptember 27. Hernád kenutúra
- 2025. szeptember 28. Hernád kenutúra
- 2025. október 4. Hernád kenutúra
- 2025. október 5. Hernád kenutúra
- 2025. október 11. Hernád kenutúra
- 2025. október 12. Hernád kenutúra
- 2025. október 18. Hernád kenutúra
- 2025. október 19. Hernád kenutúra
- 2025. október 23. Hernád kenutúra